|
A „titokzatos énekhang”, azaz Gerák Andrea
|
|
2008-04-10 06:22:15
|
|
|
 Tíz éve Svédország és Magyarország között ingázva – most éppen, és tervei szerint egyre gyakrabban Magyarországon – bársonyos, csengő-szárnyaló hangjával örvendezteti meg a közönséget: legyen az bármilyen nemzetiségű vagy korú, sőt zenei ízlésű. Március 30-án bekapcsolódott a Fringe Fesztivál programsorozatába is – a Vörösmarty téri, illetve a Teátrum Hajón rendezett koncertjével.
|
|
|
 Milyen dalokat énekeltél a Hajón, az „Indulj el egy úton” program keretében?
Főként magyar, török és ír volt a repertoáromban. Ez egy 40 perces műsor volt, nagyrészt szólóénekekkel, ennyi még épp bele fért. Egy igazi egzotikumot is belekomponáltam – egy Salamon-szigeteki dal formájában...A Vörösmarty téri közönség nagyon vegyes, mozgós, nagyrészt külföldi volt, de hozzá vagyok már ehhez szokva – és ráadásul jól is fogadták.
A Salamon-szigetek valóban meglehetősen messze állnak a magyar dallamvilágtól... Hogy került a választottak közé?
Van egy dal, amit még régen dolgozott fel a Deep Forest, a címe „Sweet Lullaby”. Nagy sláger lett. Nekem is nagyon megtetszett, most nemrég hallottam – egy kanadai zeneszerző komponálásában – egy újabb változatát: az is telitalálat. Elkezdtem kutakodni a gyökerei után, és megtaláltam az eredetit. Amely – hogy, hogy nem – egy, a szigetekről származó dalocska: a 40-es években vették fel egy bennszülött asszonyka előadásában.
Vagyis nem zárkózol el – magyar népdalénekesnő lévén – az idegen dallamvilágtól sem.
Nem, egyáltalán...Bár mindig elsősorban magyar népdal után nézek – ha találok olyat, ami éppen abba a műsorba, ahhoz a zenéhez illik, amit számomra felkínálnak, amelyben közreműködöm. Ha nem, akkor jöhet más is. A lényeg, hogy megfogjon, megérintsen benne valami. Az esztétikai élmény, az átadott érzés számomra a legfontosabb.
És mi szokott „megfogni”?
Például egy bájos, „baibu” nyelven írt kis dal J (szerk.: lásd fennt..) Elég nehéz volt megtanulni a szövegét egyébként, szótagolással ment csak – de azért végül sikerült. Nem is olyan régen hallottam egy finn dalt, egy templomban – teljesen más a dalamvilága, mint a magyar templomi énekeknek, de mégis a szívemhez szólt. Nagyon szeretem a spanyol hangzást, melódiát is: főleg azért izgalmas, mert egyik zenésztársam, akivel már régebb óta dolgozunk együtt, Ángel Orós – művésznevén „Cambridge 2003”, a Fringe-es fellépésem zenéjét is az övé – dalaiban sorra fedezem fel a párhuzamot a magyarral. Egy-egy motívumról rögtön eszembe jut a magyar „népdal- megfelelője” – még ha természetesen nem is arról van szó eredetileg, de valahogy teljesen rápasszol.
A „Cambridge”-féle zene – meg a többieké is, akikkel együtt dolgozol, jócskán él elektronikával…
Igen, és ezt egyáltalán nem tartom kizáró oknak – még a népzene esetében sem. Minden az összhangzáson, az okozott benyomáson, a kiváltott zenei-esztétikai élményen múlik. Az elektronikus zenének is teljesen megvan, meg lehet a maga létjogosultsága a népi műfajban – csak tudni kell megfelelően adagolni, alakítani az elemeket.
A svéd dalokkal egyébként hogy állsz?
Nagyon nehéz a kiejtésük, úgyhogy picit nehézkesen...Persze énekeltem már svédül, többször is, de mindenképp nehezebb számomra.
|
 Szereted a „svédületes” életedet?
Szeretem…nagyon sok tekintetben könnyebbek, szervezettebbek, minőségibbek, gördülékenyebbek, „lazábbak” ott a mindennapok, mint Magyarországon. De minden nehézség ellenére is azért ez a hazám, a „magyar virtus” J egyszerűen utánozhatatlan. Különben a svédek is tartják a néphagyományokat: rendezvények, események alkalmával tradicionális zenéjük, táncuk mindig része a programnak. Bár tény, hogy a nálunk megszokott táncházas kultúra ott nem annyira elterjedt, illetve gyakori. Persze ez annak is a függvénye, hogy a legnagyobb város, Stockholm, ahol élek, is jóval kisebb, mint Budapest – tehát logikus, hogy a zenei, és általában, a kulturális élet is kevésbé színesebb, mint a magyar fővárosban. Ezért is rendeztünk nekik magyar táncházat. J
Milyen más műsorral készülsz még itt tartózkodásod alatt?
A „fesztiválos” műsort láthatják majd az arra kíváncsiak a Benczúr klubban is, április 9-én, kicsit bővebb kiadásban, több új dallal. Lehet, hogy oroszt, cigányt is beveszek a repertoárba, de addig még van idő, egyelőre alakítok, gondolkodom, szervezkedem. Valószínű, hogy még plusz egy koncertre is sor kerül majd.
A nyár is be van már táblázva?
Úgy tűnik, hogy elég sok meghívásnak, közös munkának nézek elébe – sok külföldinek is, mindnek nagyon örülök… Sok zenésszel van kapcsolatom külhonban – Angliában, Spanyolországban. Magyarországon a Folk Free bandával működöm együtt, és a Berkóval is megtaláltuk már egymást –, Svédországban pedig rendszeresebben a Barozdával.
A sűrű program ellenére tudom, és a nemrégen legyőzött betegségem megtanított rá, hogy van azért határ, tudni kell megálljt mondani, mérlegelni. De azért természetesen igyekszem majd elvállalni azt, amit valóban fontosnak érzek.
Van tennivalóm jócskán: többek között egy régebbi albumomat, az „Árva az a madár” címűt szeretném korrekt cd-s, bővített formában kiadni.
Mit szeretsz hivatásodban a legjobban?
Élvezem a szólóéneklést és a bandával „együttlélegzést” is. Szeretem azt, hogy belenyúlhatok ebbe a kifogyhatatlan, feneketlen kincsesládába, kivehetek belőle egy drágakövet, megcsodálhatom, és belefoglalhatom egy „keretbe”, hogy ékszerré válhasson. És az ékszert mások is megcsodálhassák.
-benkő karolin-
|
|
|
|
<<< vissza
|
|
